Novotny Tihamér

"Hommage à Mozart" – Személyes sorok Kovács László számítógépes grafikáiról
[Leopold Mozart Zeneiskola, Budaörs, 2006. szept.]

Nem is olyan rég, tavaly karácsony előtt még beköszönt hozzánk, budaörsi otthonunkba, de előtte telefonált, hogy nem zavar-e? Én nem is tudom, velem valahogy mindig nagyon csendesen, óvatosan és udvariasan bánt, mint akinek rejtett, ki nem mondott szándékai, belső szent titkai vannak a másik emberrel kapcsolatban. Akkor nem volt ez egészen világos számomra, hiszen az én tapasztalataim szerint sohasem élt tolakodó módon, sohasem direkten, nyers és számító érdekek szerint nyilvánult meg örökölt és szerzett természete, (bár egyesek szerint nem volt egy egyszerű eset), inkább valami lemondó önmegtagadással, ami esendő testi mivoltára vonatkozott, nem szellemére és lelkére, mert az - érzésem szerint - rendkívül kifinomult és gondoskodó lévén, ekkor már úgyszólván leheletszerűen éteri és fénytermészetű módon tükröződött mélyen csillogó szemében. Valószínű, ekkor már az anyaggal szembehelyezkedő keresők tétova létmódjában létezett, leledzett...

Egy gyönyörű, Földi Péterről szóló, frissen megjelent, vastag albumot hozott ajándékba, és kérte, hogy válasszak egyet a szigetszentmiklósi Föld című kiállításról visszakerült, s nálam őrzött grafikái közül. Így kaptam tőle egy bekeretezett, a hátoldalán dedikált, 20x20-as számítógépes nyomatot, amelynek - nyilván célzatosan, hiszen az előlapján csak a "Kút" jelölés olvasható - a létállapotára vonatkozó metaforikus "Kútfej" címet adta. Dátumot is írt rá: 2005. XII. 17. Tudta, hogy nagyra értékelem új kísérleteit, mert amikor az egri kiállítása előtt átnéztük és kiválogattuk az anyagát a Trinitárius úti Templom Galéria számára, nem titkoltam meglepődésemet és őszintén kinyilvánítottam neki elismerésemet, a számítógép egerét és Photoshop programját bravúros leleménnyel és rajzkészséggel használó, legfrissebb munkái láttán.

Látogatásakor arra kért, ha tehetem, és időm engedi, foglalkozzam az anyagával, és ne engedjem munkáit a feledés homályába veszni. De mindezt olyan tiszta szerénységgel és eszköztelen, tétova szégyenlőséggel tette - pedig a betegségéről is váltottunk néhány szót, meg arról, talán van még egy hajszálnyi remény a gyógyulásra -, hogy csak távozása után esett le nekem a tantusz: Kovács Laci most, mintha búcsúzni jött volna hozzám!

Úgy emlékszem a könyvet csak később lapoztam föl, s mindjárt a fedőlap mögött egy másik kis 20x20-as printelt grafikát találtam a következő ajánlással: Ennél a kissé búskomor minotaurosznál kívánok boldogabb Karácsonyt és ajánlom figyelmedbe ezt a szép Földi "Könyvet". Üdv: Kovács, 2005. dec. 18. Így utólag úgy érzem, hogy egy cseppet sem irigyelte művész- és tanárkollégájától ezt a pazar könyvet, inkább csendes méltósággal viselt, kissé keserédesre és melankolikusra sikerült, ámde sorsszerű mosollyal az ajkán adta át nekem az ajándékot, mint aki végleg le- és elszámolt magával: nekem ennyi s ez adatott! A grafikán látható kusza, expresszív spirálként be- és összegubódzó, pókhálószerű vonalútrajzok is erről a magatehetetlen állapotról tanúskodnak: Minótaurosza végképp Thészeusz Ariadnétől kapott fonalába gabalyodott. Ugyanakkor a grafika jelképrendszerének egy másik olvasata utal egy mondókával kísért, bölcső nevezetű gyerekjátékra is, amikor a felemelt ujjainkon tartott zártrendszerű fonallabirintust úgy kell átvennie partnerünknek, hogy a bonyolult szálak össze ne kuszálódjanak egymással.

Amikor 2006. január 11-én halálhírét vettem, néhány képpel és egy portréfotóval összefűzött elektronikus körlevélben értesítettem barátaimat és ismerőseimet, hogy aki teheti, emlékezzék meg róla. Egy Hannoverben élő képzőművész barátom, Nádasdy János magára véve a kérést, postán a következő levéllel és két számítógépes fotónyomattal lepett meg engem. Idézem megkapó levelét: "Kedves Tihamér, én tehettem és megemlékeztem Kovács Lászlóról! Különösen az kapott meg, amit írtál: »...festőművész és jó ember...«. Sajnos nem ismertem, de ha a képmását nézem, valami rémlik. Talán Szentendrén vagy valamelyik miklósi tárlat alkalmával szólíthattuk meg egymást... De lehet, hogy tévedek? Majd megmondod. Két fotónyomatot készítettem sajátos eljárással. Szívesen dolgoztam rajta. Különös volt az érzés, hogy egy ismeretlen emberről, egy kollégáról emlékezhetek meg. Nagyon korán ment el. A képmásának volt valami meghökkentő, szuggesztív hatása: egy báránybekecsben elrendezett utolsó pillantás. Jól tetted, hogy elküldted. Az ember elment, de mint művész maradt. Köztünk a felfordult lova hátán halad tovább."

A két fotónyomat valójában ugyanaz, csak két színváltozatban készült el: az egyik szürkében, a másik barnítottban. Akik ismerik ezt a Bölcskei Miklós által megörökített és kivitelezett kitűnő portrét, amelyet Kovács László 2003-ban megjelent katalógusában tettünk közzé, tudják, értik és érzik, miről van itt szó! A kiadvány második oldalán tisztán, míg az utolsó előttin egy táltostojásos rajzába költözötten látható ugyanaz a fénykép. Nádasdy tehát egy szimbolikus gesztussal egybeforrasztotta a két képet: a két élet, a valóságos és a művészi, végképp egybeolvadt: a könyv tartalma egyetlen képsorrá, egyetlen ponttá sűrűsödött.

Kovács László ars poetica-i ízű, filozofikus szavai jutnak az eszembe, amelyeket az 1995-ös és a 2003-as katalógusában is közzétett, s amelyek a hitelét adják ennek a sortörténetnek: Vagyok olyan kényelemszerető, semminek alaposan nem utánajáró, hogy mintegy rákényszerülve, csak az úgymond végső dolgok érdekeljenek, olyan balek, hogy örök vesztesként éljem végesre szabott teljességemmel társalkodásomat, s még béna is egy lapos megszólalásra, hisz csak a sorok közötti képtelen képben történik igazán az elmondhatatlan, ami egyedül szóra érdemes. Ennyi és pont, ha nem volna a művészet kép-lényben fogalmazott végtelen sűrűségű pontja, - ahogy Mozart hallotta egyetlen pillanatba sűrítve a maga zenéjét, vagy János jelenésében, ez angyaltestté formált rettenetben, sikolyok közé szőtt égi szünetjelekben, hol egyként suhint a kegyetlen és még kegyetlenebb (mint igaz és még igazabb?), - a szerelemittas igazságosztó szeretet, a bárány végítéletével.

Furcsa, archaikus örökség az övé, a mai frivol, szemérem és kegyeletsértő, blaszfémiákkal, istenkáromlásokkal terhes világunkban már-már időszerűtlen, szinte anakronisztikusnak tűnő. És Kovácsnak mégis igaza volt! S ezt éppen a mai kor legfőbb kísértői, a számítógép felhasználásával élete utolsó periódusában készített, printelt grafikák bizonyítják a legfényesebben, ahol ugyanolyan önfegyelmet, céltudatosságot, képnyelvi tisztaságot, hamisságokra, csalóka elhajlásokra képtelen, önnön világához hűen és következetesen ragaszkodó művészi magatartást tanúsított és gyakorolt, mint amilyet a vonalrajzain, sgrafittoin és bőrös munkáin megtapasztalhattunk már. Ezekben az opusokban újra feldolgozta és megrázóbbnál megrázóbb variációkban keresztezte összes jelentős szimbólumát és témáját: az ablakot, a karácsonyi kaktuszt, az ágfonadékot, s a belőle szövődő "töviskoronát", a tájat, a kertet, a kerítést, a kutat, a bölcső-játékot és a labirintust, a Minótauroszt, a Corpust és a keresztet, a fejet és a maszkot, a bálványt és a bárányt, a dudást és ördögbőrt, valamint a táltos- és csikótojást.

[Számítógépes grafikái között külön szériaként jelennek meg azok a darabok, amelyek Bukta Imre képzőművész (és tanárkolléga) portréjának karakteres és játékos megörökítésével foglalkoznak. (A dolog érdekessége, hogy ezekről a kísérletekről maga B. I. is csak most szerezhet tudomást.)]

Azt azonban talán még kevesebben tudhatják, hogy Kovács László nagyon szerette a klasszikus zenét. A Zichy major alkotóházban megrendezett 2003-as kiállításán például, egy remek kis komolyzenei koncertet adott elő G. Ph. Telemann műveiből Albert Gizi és Kertész Kata társaságában.

Nem véletlen tehát, hogy a budaörsi Leopold Mozart Zeneiskolában most éppen azokkal a számítógépes grafikáival emlékeztünk a művészre, amelyekkel ő a híres zenepedagógus zseni fiára, a 250 évvel ezelőtt, vagyis az 1756. január 27-én született Wolfgang Amadeus Mozartra emlékezett.

A sok tucat Mozart-variációjában a zeneszerzőről fennmaradt eredeti festmények és grafikák beszédes reprodukcióit használta alapul (valószínűsíthetően például, Barbara Kraft posztumusz képét az érett férfiről, 1819-ből vagy Jean-Baptiste Greuze és valószínűsíthetően Pietro Antonio Lorenzoni 1763-as egy-egy portréját a gyermek csodalényről, esetleg Johann Nepomuk della Croce festményét a fiatalemberről), amelyeket a számítógép adta lehetőségeken túl (torzítás, átszínezés, folt- és felülethatások keltése, montírozás, átforgatás, kettőzés, ismétlés másképp stb.) a rendkívüli kézügyességet igénylő átrajzolásokkal tett játékosan átszemélyesített, ugyanakkor komoly beleélő képességről és azonosulási készségről tanúskodó lélektani portrékká. A pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy Mozart zenéje megnyugtatóan hat a csecsemőkre és a gyermekekre. Talán ezért is kedvelhette Kovács László annyira az istenszerető Theophilius, vagyis Gottlieb, vagyis Amadeus, vagyis Amadé Mozartot, mert magával ragadta a felnőtt zseni elpusztíthatatlan gyermeki tisztasága, "akinek Isten megengedte, hogy Salzburgban szülessék meg" - ahogy édesapja írta volt róla egykoron.

S bár tudjuk, hogy Mozartot téli hófúvásban, barátai részvétele nélkül egy közös vagy szegénysírba tették, s hogy rövid idő múltán már senki sem tudta sírhelyét fellelni, életműve szinte egyedülálló teljesítményként örökérvényűen hat ma is.

Kovács Lászlót 2006. január 30-án barátai és ismerősei népes tábora kísérte a Budaörsi temetőbe és számon tartják, számon tartjuk a keresztjét. Valamint csökönyös rendíthetetlenséggel bízunk abban, hogy kiváló művészetét, a mélységeket és magasságokat egyszerre megmutatni képes életművét, soha nem fogják elfelejteni a képzőművészet iránt érdeklődő emberek. Nem utolsó sorban azért nem, mert reményeink szerint egyszer majd méltó módon lesz bemutatva életműve választott lakóhelyén.

(In.: Zempléni Múzsa, 2006/ Tél, 46-48.)

Az oldal támogatói

News

Kovács László emlékkiállítása Egerben

Az Eszterházy Károly Főiskola tisztelttel meghívja Önt 2009. március 24-én kedden 17 órára, a Líceum épületében tartandó Kovács László emlékkiállítás megnyitójára

User login

Who's online

There are currently 0 users and 1 guest online.
Tartalom: Novotny Tihamér művészeti író | Grafikai terv: László Zsuzsi | Animáció/intro: Krebsz Iván | Honlap: eMeLA
kapcsolat | impresszum
Az honlap a Hommage.hu oldal keretében jött létre. Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Hommage.hu, 2008