Bevezető

Novotny Tihamér

Híradás egy "felejtésre ítélt" kiváló művészrőlKovács László (1944-2006) képzőművész (földi) hagyatéka

2005. december 17.-én Karácsony előtt Budaörsön váratlanul bejelentkezett hozzám Kovács László festőművész, és egy Földi Péterről szóló frissen megjelent monográfiát, valamint egy „Kútfej” című dedikált számítógépes grafikát hozott ajándékba, azután csak úgy mellékesen arra kért, ha időm engedi, foglalkozzam az anyagával, az életművével. Az egészsége felől érdeklődtem, ő kitérő választ adott, – talán van még esély (stb.) –, s csak miután kellemes ünnepeket kívánva elköszönt, döbbentem rá, Kovács László most búcsúzkodni jött. Huszonöt nappal később, 2006. január 11.-én halt meg rákbetegségben, amellyel, mint később megtudtam körülbelül tíz évig küszködött. A temetési beszédek, beszédem után határoztam el, hogy beváltom a neki tett ígéretemet: az életművét feldolgozom, vagyis egy monográfia és egy oeuvre-katalógus számára előkészítem. 
Akkor még – bár volt már némi fogalmam tevékenységéről, művészetéről, hiszen 2003-ban 64 oldalas katalógust szerkesztettem számára a Paletta sorozatban – nem gondoltam volna, mint most, az NKA-hoz benyújtott, sikeres kutatási ösztöndíjam lejárta után, az anyag mondhatni „teljes” vagy legalábbis ahhoz megközelítően hasonlító ismeretében, hogy ekkora (!) életművel állok majd szemben. Tudniillik a dolgok mai állása szerint összesen 2530 műtárgyról szereztem tudomást. Ez valószínűsíthetően az életmű körülbelül 90-95%-át jelenti. [Bár az is igaz, hogy (földi) hagyatékában nagyon-nagyon sok az esendőnek és sérülékenynek tűnő rajz és vázlat. Ezek az aprómunkák azonban a sokszínű, mégis monomániásan céltudatos életmű kvalitását, hitelét, a főművek szellemi erejét nem érintik, nem rontják, és nem csökkentik! Inkább az alkotó különös gondolkodás- és látásmódjába engednek bepillantani.]
Hosszantartó munkám során (vajon egy életmű feldolgozása esetén érdemes-e időhatárokról beszélnünk?) az első és legfontosabb szempontom az volt, hogy lehetőleg minden elérhető, fellelhető művét lefotózzam, sorszámozzam és adatoljam. Ezt azért is tekintettem kulcskérdésnek, mert az anyag ilyetén való dokumentálása egyben állagfelmérést, állapotjelzést jelent, és hozzáférhetőséget is takar. Ily módon nemcsak a későbbi részletesebb műfaji, technikai és témabeli osztályozásra nyílik majd kiváló lehetőség, de az esetleges restaurálási feladatok elvégzéséhez is kitűnő alap teremtődik.
A munkák legnagyobb részét Kovács László volt budaörsi műtermében leltem fel (Máriavölgy), de igyekeztem a közgyűjteményekben, egyéb intézményekben, magánszemélyeknél és műgyűjtőknél található alkotásokat is elérni. A digitális úton lefényképezett és kétszeresen elmentett művekből jelen pillanatban (!) mindössze 75 az a lappangó darab, amelyeknek létezéséről fekete-fehér és színes papírképek, illetve diafelvételek tanúskodnak.
Az alkotásoknak elsősorban a cím és évszám szerinti meghatározása okozott és okoz nehézséget, mert a művész sok esetben nem írta rájuk jelzéseit, s ez hosszantartó türelmet, elfoglaltságot, sziszifuszi munkát jelent még hosszú időre. Viszont az egyre világosabban kibontható és jól elkülöníthető témacsoportok és műfaji kategóriák, illetve technikai eljárások, valamint a meglévő datálások, az írott és a publikált források, a barátok és rokonok szíves szóbeli közlései nagyban segítették és segítik a művek cím és évszám szerinti beazonosíthatóságát és behatárolhatóságát.
Kovács László képzőművészeti tevékenysége rendkívül színes, szellemes, sokágú és sok műfajú, ugyanakkor újra és újra hangsúlyozandó, hogy életműve kivételesen következetesnek, zárt pályákon mozgónak mondható. Én a következő műfaji (technikai) kategóriákba és azon belül különböző, tisztán körülhatárolható témacsoportokba soroltam műveit:

  1. Rajzok és vázlatok óriási mennyiségben, valószínűsíthetően főiskolai éveitől, tehát 1962-67-től 2005 végéig, azaz haláláig (2006. január 11.), hiszen mindig, mindenhova, a rajzpapírokon túl minden a keze ügyébe akadó fecnire dolgozott. Mániákusan „jegyzetelte” ötleteit, alakította, kereste, tökéletesítette motívumait. Ezekben jól kitapinthatók elemző látásmódjának, gondolkodásának, képzeletének és filozofikus rajztehetségének főbb erényei, a Vajda Lajosi kvalitású, letisztázottan pontos, lényegre törő, montírozó, sűrített vonalvezetései, szabatos fogalmazású, egzakt, groteszk és abszurd természetű forma- és témarendszeri. (Ilyen visszatérő témakörei voltak például a: dudás, táltos, csikótojás, ördögbőr, Minotaurosz, kerítés-állat vagy kerítés mögött, napraforgó, kereszt-korpusz, ágas-fonadékos, hinta, karácsonyi kaktusz, bölcsőjáték vagy macskabölcső, őrült karmester stb.)
  2. Olajképek vásznakon és farostlemezeken, ugyancsak a főiskolai éveitől körülbelül 1980-83-ig. Bár a művész ezeket az expresszív, allúziós természetű, sejtetős szemlélettel megalkotott, főleg a saját életéből és vidéki, falusi, kisvárosi környezetéből merített témavilágú figurális munkáit később nem sokra becsülte, mert a Bernáth Aurél hatása alóli megszabadulás, a küszködés időszakának az „izzadságszagát” érezte rajtuk. Ezért ezek maradékát elhagyott, nedves pincéjébe száműzve, úgymond megszabadította lelkét nyomasztó emléküktől. Ennek ellenére szerény megítélésem szerint ez a megmaradt, kiválogatott kollekció – bár igen sok fizikai kárt szenvedett – az életmű egy igen jelentős szeletét képviseli, hiszen a síkszerűen felbontott alakjainak és tárgyainak kontúrok nélküli, erős, hatásos színfoltokból fel- és visszaépített, sokszor a szétesés határáig vitt kohéziós formái és kompozíciói átvezetik figyelmünket a monotípiák és a sgraffitók síkszerűen rétegződő világába. (Pl. Máriavölgyi kis Vénusz I-II., Rakparton, Bábos lány I-II., Pesti előadás, Cirkusz.) Ugyanakkor festményeinek utolsó periódusában egy szárazabb, a szó szoros értelmében rajzosabb stílust alakított ki magának, hiszen a ceruzavonalakat is beleépítette áttetsző felületű olajképeibe. (Pl. Eljő a szenes, Hajnali csendélet, A Boreczkyek, Angyali üdvözlet.
  3. Fa- és linómetszetek, mélynyomásos metszetek 1967 (?) és ’96 között. Ezek a kezdetben szintén expresszív vonalvezetésű és robusztus folthatású, később egyre inkább a groteszk-ironikus, a különös perspektívákat és motívumokat összemontírozó rajzi gondolkodást közvetítő sokszorosító eljárások az életművön belül bár igen karakteresek, számuknál fogva mégsem túl jelentősek, s inkább csak kísérőjelenségei a fontosabb műfaji állomásoknak.
  4. Monotípiák 1972-ben, 1992-ben, 1996-97 között és 2002-ben. Igen szép, bőséges és attraktív periódusa Kovács Lászlónak, tisztán és világosan elkülöníthető témacsoportokkal, amelyekben a zalai nagyszülői és a budaörsi környezet is megjelenik, s amelyekben egy bizonyos Vajda Lajosi aspektusból közelíti, szemléli tárgyait. [Pl. 1972: Madár, Madárijesztő; Pléhkrisztus; Táj pincékkel; Korpusz-Ikarosz; Cirkusz. 1992: Kálvária; Öreg vagy Régi temető. 1996-97: Árnyjátékos; Papírangyalok; Kerítés; Betlehem; A Tejút fiai (Csaba-legenda; Táltosok). 2002: Ördögangyalok.]
  5. Stukkók vagy más néven Sgraffitók 1975-2005 között. A művész legautentikusabb, legfontosabb, legsokoldalúbb és legjellemzőbb, nagy és hosszantartó korszaka. A nevezett „vakolásos-visszakaparásos” táblaképek eredetisége nem pusztán a technikai újításokban keresendő. Gondoljunk csak például Dubuffet vagy Tapies korábbi, de hasonló réteges anyaghasználatra épülő hautes-pâtes (magas massza) megoldásaira! Kovács eredetiségét sokkal inkább elvonatkoztató, bölcseleti szellemében, a több- és szokatlan nézőpontúságokat keverő, „békaperspektívás” szemléletében fedezhetjük fel. Vagyis munkáinak újszerűségét az önmagukba visszatérni igyekvő tiszta vonalakat, és a színes, jól körülhatárolható érdes síkfelületeket egyaránt alkalmazó, a gömbhéj-szerkezetűen hajlított, mégis síkba vitt intellektuális tereket és szimbolikus formákat egyszerre teremteni igyekvő látásmódjában és műalkotás-filozófiájában, témáinak groteszkségében, a hétköznapiságot az emelkedettséggel, esetenként a humort a drámaisággal ötvöző gondolkodásmódjában találhatjuk meg. Ez a lényegi tartalmakkal és felfedezésekkel bíró, eleven pályaszakasz is több témaciklusra, s azon fölül legalább két alaposztályra bontható. Úgymint életképszerű művek. (Pl. Férfi dobozzal, Alvók, Nagyanyám, Kábeles, Séta stb.) S úgyis, mint elvonatkoztatásos, filozofikus és jelképes értelmű, a személyes lét lelki és tudatalatti mélyrétegeit és annak kultikus, mitologikus és kulturális beágyazottságait is feszegető képek. [Pl. Dudás (Két dudás), Két ház között, Sarok, Lépcsőház, Gang, Bohócok, Kút, Napraforgók, Macskaajtó, Kapu (Kertkapu) és Kerítés, Állat, Táltos, Ördögbőr, Minotaurosz, Korpusz stb.]
  6. E technikához kapcsolódnak murális munkái is [Gulliver (kültéri sgraffito), Szeged-Kiskundorozsma, 1979; Kerámia falkép (samott), Bonyhád, 1988; Villa Citadella (beltéri sgraffito), Eger, 2001, vagy a vakolatvésési technikát utánzó kvázi sgraffitói és vegyes eljárásai is, amelyek a színezett, festett és fújt papírpép (pl. Csikótojás), és a színezett vagy színezetlen homok, illetve őrölt mészkőmassza segítségével hullámkartonokra és papíranyagokra készültek (pl. Állat köldökzsinórral; Kutyafej; Tízparancsolat sorozat). Ide sorolandó még az a néhány munkája is, amelyek a sgraffito és a samott kombinációiból születtek (pl. Két ház között).
  7. Plasztikák kb. 1987-2005 között. A művész megfordult Siklós, Kecskemét, Mór, Budaörs és Eger kerámia művésztelepein, ahol samottos fagyálló kőagyagokból úgynevezett „gyúródeszkázó-tésztázó” technikával, mintegy a síkszerű sgraffito kompozícióinak térbeli változatait hengergette, hajtogatta, nyomogatta össze autonóm műalkotásokká. Itt is gyakran visszatérő témái például a Dudás vagy Dudások és az Állatok (rendszerint kutyák, macskák és minotauroszok stb.) elvonttá és filozofikus groteszkké alakított figurái.
  8. Kollázsok-montázsok 1993-2003 között, amelyeknek szemlélete tökéletesen szervül a fentebb vázolt ciklusaihoz. Itt megkülönböztető figyelmet érdemelnek azok a munkái, amelyeket 2003-ban készített. Ezek ugyanis egyéni katalógusának (lásd Paletta, 2003!) azon szöveg- és képoldalaira kerültek, amelyeket a nyomdászok „beállító- és befutóívekként” használtak a nyomtatás során. A véletlenszerű montázsokat újabb kollázs kivágásokkal és beragasztásokkal, valamint rajzi elemekkel tette a sajátjaivá, s avatta műalkotásokká.
  9. Vegyes technikás művek 1996-2005 között, amelyeket – bár egytől-egyig abszolút autonóm, értékes és kiváló művek – egy kicsit a sgraffito műfajának „melléktermékeiként”, „párhuzam-műveiként” is szemlélhetünk. Készültek papírra vagy olajalapozású vászonra, grafittal, lágy pasztellal, keménykrétával, színes ceruzával, vízfestékkel vagy ezek kombinációival.
  10. Állatbőrös képek 2001-2003 között, amelyek valószínűleg néhány megrendítő újpesti bőrgyári (ahol halomban álltak a feldolgozásra váró kis- és nagyállat bőrök) és egy 2001-es nyugat-európai Néprajzi Múzeumban tett látogatás inspirációjára születtek. Erről tanúskodik egy, a hagyatékában talált diafelvétel is, amely valószínűleg egy indián eredetű, kiterített állatbőrmunkát ábrázol. Ez után az út után Kovács László (a gyermekkori emlékeken túl, amikor is a népmesék és a néphagyományok még élő és eleven közvetítői voltak a táltos hitnek és jelképeknek) valószínűleg tüzetesebben és tudatosabban elmélyítette ismereteit az ún. primitív vagy törzsi művészet samanisztikus alkotásaival kapcsolatban. Ez a lét és a nemlét határaival foglalkozó totemisztikus anyag az ő filozofikus rajzi felfogásával párosulva abszolút autentikusan fejezi ki az akkori lelkiállapotát. A megnyúzott „áldozati” állatokkal (bárányokkal, lovakkal és tehenekkel) történő azonosulás, a kiterített bőrüknek emblémaszerű alkalmazása (!) – a saját betegsége okán – szinte már-már önszuggesztív módon vált kívánatossá, eschatologikus sorsprogrammá számára. Bár sokan vitatták e próbálkozásának művészi kvalitásait, véleményem szerint ezek a művei is folytatólagos és autentikus részét képezik előző ciklusainak és az életmű egészének.
  11. Számítógépes grafikák, amelyeknek keletkezési ideje kizárólagosan a 2005-ös esztendőhöz köthető. Ezt a technikát (Adobe PhotoShop) utolsó alkotóévében sajátította el, s idős kora ellenére minden fölösleges járulékos elem és csábító trükk nélkül, meggyőző hitelességgel és tévutaktól mentes ügyességgel alkalmazta. Ez a nagyszámú „többtételű” ciklus Kovács László ún. „hattyúdala”, amelyben mintegy összefoglalja életútjának a legfőbb és legfontosabb állomásait és témáit. Úgymint: Ágak – Fonadékok; Állatok; Fejek – Maszkok; Kerítések; Kígyók, Labirintusok; Korpuszok; Kutak; Minotauroszok; Pierrot-k; Mozart-variációk [Ezt az utóbbi sorozatot a 2005-ös Budaörsi Művésztelep témaajánlásához is kapcsolódva készítette el – „Kétoldalas emlékérem tervezése a Városi Zeneiskola részére, mely az ősszel feszi fel a Leopold Mozart nevet” –, úgyis mint komolyzenei rajongó, s úgyis mint autodidakta blockflötés, aki komolyan veszi a zseni zeneszerző (Amadeus Mozart) szellemi örökségét születésének 250. évfordulójára készülődve.][1] Ám mint az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékének vezetője, kitűnő karakterérzékével és humorával egy általa tisztelt, kedves képzőművész kollégájának, Bukta Imrének groteszk portréváltozatait is megalkotta anélkül, hogy tolakodásával vagy torzító szemléletével megbántotta volna tanártársát. (Bukta Imre csak a művész halála után találkozhatott először ezekkel a rendkívül szellemes számítógépes grafikákkal.)

 
„Befejezésül”: tisztában vagyok azzal, hogy egy életmű feldolgozásába belépni könnyű, de kilépni abból szinte lehetetlen. Mégis a következő célom Kovács Lászlóval kapcsolatban, hogy egy hozzá méltó monográfiát írjak, és oeuvre-katalógust szerkesszek, valamint egy visszatekintő életmű-kiállítást rendezzek műveiből a szakma és a nagyközönség számára.
Ugyanakkor ez az írás annak a 2008-ban beindított internetes oldalnak a része, amelynek megnevezése http://hommage.hu, s amelyet a kallódó, a botor módon elfelejtett vagy éppen felejtésre ítélt, illetve nem eléggé méltatott, ámde következetes és nagyszerű életművek életben tartására találtunk ki munkatársammal, Márton László Attila „webmesterrel” egyetemben, (aki mellesleg a TérMűves és a ZöldMűves internetes oldalak gondozója is).[2]

Ezen belül tehát a http://kovacslaszlo.hommage.hu című honlap ennek az évek óta tartó munkámnak az eredménye, s a majdani monográfiámnak az előzmény és „mellékterméke”. 



1. A Mozart számítógépes grafikák keletkezéstörténetével kapcsolatban a következő kiegészítést kaptam Albert Gizella volt rádiós szerkesztőtől (ti. Kovács László volt élettársától): „Ildi lányom ötlete volt [ti. Kertész Ildikóé, a szerk. megjegyzése], hogy a készülő három Mozart fuvolás CD-jéhez Laci tervezzen borítót. Adódott az ötlet, mert az első Haydn lemezén is egy kortárs festő Haydn portréja szerepelt, bár korántsem olyan jó, mint Laci művei. Ildi tehát szabályos megbízást adott erre Lacinak, és ki is fizette ennek a díját (…). Laci nagy kedvel, és lendülettel vetette magát a munkába és olyan elképzelése is volt, hogy a közeledő Mozart év alkalmából esetleg kiállítaná ezeket a munkákat. (Ezért ragaszkodtam a posztumusz kiállításhoz.) Végül számos elkészült Mozart portré közül kiválasztottunk három grafikát, ami sorozatnak is felfogható a Hungaroton céljaira, olyan három darabot, ami egyforma de mégis más. Ám a grafikai szerkesztőnek az a három nem tetszett ezért egy másik ábrázolást ajánlottunk fel abból viszont csak két darab volt készen ezért Laci, akkor már betegen az ágyból kelt fel, hogy a sorozat harmadik darabját elkészítse. Ez volt az utolsó kép, amit életében alkotott.” 

2. A célkitűzésekről bővebben az oldal szinopszisában így fogalmaztunk: „A http://hommage.hu című oldal az 1900-as évektől született élő vagy pályájukat már befejezett magyar képzőművész generációk kiemelkedő vagy figyelemreméltó teljesítményt nyújtó, ismert vagy kevésbé méltatott, netán félreállított vagy felejtésre ítélt, különös és olykor besorolhatatlanul rendhagyó életművet hátrahagyó vagy teremtő alakjainak bemutatását tűzte ki célul.
A vállalkozás tehát elsősorban személyközpontú. Ugyanis a XX-XXI. századi képzőművészet az izmusokon, tendenciákon és alkalmi csoportosulásokon túl talán az egyéni teljesítményeken és életpályákon keresztül érthető és ítélhető meg leginkább.
Így a hommage.hu oldal mindamellett, hogy helyet kínál a már felmért és feldolgozott, lezárt életművek számára, kiemelten fontosnak tartja a még ismeretlen, feltáratlan és feldolgozatlan, hasonlóképpen befejezett életművek monografikus szándékú és szemléletű bemutatását.
Ez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy ne szenteljen ugyanilyen szempontú figyelmet a még ma is alakuló, érett, kiteljesedett, ámde lezáratlan kortársi életművek számára.
Ugyanis nem lehet nem elég korán kezdeni a távol- és közelmúlt, valamint a jelen idő képzőművészeti jelenségeinek a szisztematikus dokumentálását, alapkutatását, rendszerezését és értelmezését, hiszen mindezek nélkül nincs meghatározó és jól körülírható, folyamatos nemzeti és egyetemes kultúra, nincs művészettörténet, és nincs önismeret sem. 
„Magyarországon – történelme során többször változó határai között (írja a Képzőművészet Magyarországon című internetes honlap az előszavában) – az európai művészettel erős kölcsönhatásban lévő, annak áramlatait mindig visszatükröző, de sajátos jegyekkel rendelkező képzőművészet jött létre. Ennek a művészetnek egyaránt részesei és alkotói voltak azok, akik – származásuktól függetlenül – az országban alkottak, valamint azok a magyar művészek, akik pályájuk jelentős részét külföldön töltötték ugyan, de működésükkel befolyásolták a hazai fejlődést. Nagy értékei ellenére a magyarországi képzőművészet alkotásai nem eléggé ismertek külföldön, de sajnálatos módon itthon sem.”
A http://hommage.hu oldal célja tehát, hogy az Internet, vagyis a Világháló felhasználásával létrehozzon egy folyamatosan bővülő, látványos és izgalmas, a tudományos igényeknek is messzemenően megfelelő, gazdag képi és szöveges tartalommal rendelkező adatbázist. Ez az adatbázis az egyenként megbízott szakemberek [monográfusok (művészettörténészek és művészeti szakírók)] által, azok állandó hozzáférési lehetőségével, művészenként mindig javítható és kiegészíthető, a laikusok és a széles közönség számára pedig szabadon látogatható és használható.
A létrejövő http://hommage.hu című webhely tehát szándéka szerint többféle igénynek szeretne eleget tenni. Nevezetesen:
-- kétnyelvűsége révén általános kulturális és közművelődési célt kíván szolgálni azzal, hogy az európai kultúra részeként mutatja be a XX-XXI. században született, értékes és különös magyar képzőművészeti teljesítményeket a hazai és a külföldi érdeklődők számára;
-- oktatási célokat kíván szolgálni azzal, hogy rendkívül igényes, körültekintő, szakszerű, pontos, hiteles és a szó szoros értelmében látványos hozzáállásával megbízható alapját, forrását képezze a világhálón keresztül megvalósítható „tankönyveknek”.
-- szakmai célokat kíván szolgálni azzal, hogy a művészpályák monográfusi szemléletű, kerek egészet nyújtó feldolgozásai során kizárólag szakmabelieket alkalmazva megteremtse az alapját egy részletes és hiteles adatokkal feltöltött, a kutatómunkát többszörösen is elősegítő, az elméleti és módszertani megközelítésekben is változatos és gazdag ismeretanyagnak és műtárgyadatbázisnak.     

Tartalom átvétel

Az oldal támogatói

Hírek

Kovács László emlékkiállítása Egerben

Az Eszterházy Károly Főiskola tisztelttel meghívja Önt 2009. március 24-én kedden 17 órára, a Líceum épületében tartandó Kovács László emlékkiállítás megnyitójára

Belépés

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.
Tartalom: Novotny Tihamér művészeti író | Grafikai terv: László Zsuzsi | Animáció/intro: Krebsz Iván | Honlap: eMeLA
kapcsolat | impresszum
Az honlap a Hommage.hu oldal keretében jött létre. Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Hommage.hu, 2008